|
Eladó sorba került háza, lakása, ingatlana? Szeretné az értékesítésből a lehető legtöbbet kihozni? Folyamatosan hirdet, mégsem elégedett az érdeklődéssel? Szeretné tudni, hogyan lehet Ön is valóban elégedett? Íme néhány villámmegoldás, hogy Ön a maximumot érhesse el, amikor bemutatja, sőt, eladja ingatlanát.
TTT
avagy titkok, tippek, trükkök a lakásdekoráció világából
- Legyünk vevők, s ne eladók! Tekintsünk otthonunkra úgy, minta azt éppen megvásárolni szeretnénk, nem pedig eladni. Ez részben segíthet az érzelmi kötődésünk lazításában, hiszen az élmények, az ingatlanban töltött évek igencsak megnehezíthetik az „elválást”. Ingatlanvásárlóként egyrészt kritikusabbak is vagyunk, így reálisabb képünk alakulhat ki saját ingatlanunkról. Másrészt nyitottabbak leszünk, hiszen valami új, remélhetőleg pozitív irányba mozdul életünk (pl. két évtized után végre családi házba költözhetünk)
- Kérjük egy hiú barát, egy irigy rokon, vagy a leggonoszabb szomszéd segítségét. Mutassuk be nekik úgy az eladó ingatlant, mintha valódi vevők lennének. Miért? A cél az, hogy a lehető legőszintébb visszajelzést kapjuk. Kezdjünk a külső területen, a ház körül, majd haladjunk befelé. Ha az ingatlanhoz tartozik garázs, pince, présház, parkoló, etc. ügyeljünk arra, hogy ezek se maradjanak ki a kritikus túránk során.
- Elemezzük ki a versenytársakat! Írjuk ki a környékbeli eladó ingatlanokat. Fűzzünk hozzá bátran olyan egy-egy szavas, félmondatos megjegyzéseket, melyből kiderül, az otthonunk mennyivel jobb, vagy rosszabb a felsoroltaknál. Ha lehet, tekintsük meg „versenytársainkat” a különböző ingatlanhirdetési oldalakon. Így könnyedén összehasonlíthatjuk házunk, lakásunk piacképességét, s megérthetjük a környékbeli viszonyokat. (pl. Mely ingatlanok keltek el az eltelt hetekben. Ezek mennyiben térnek el attól, amit kínálunk)
- Készítsünk listát! Tervezzünk és rangsoroljunk. Az ingatlaneladás önmagában is elég nyomasztó lehet. Egy jól átgondolt, súlyozott terv ellenben sokat segíthet. Segít következetesnek lenni és jórészt csökkenti a bennünket érő stresszhatást. Ha készen vagyunk egy feladattal, akkor nyugodtan pipáljuk ki a listán. Sokat lendít a hangulatunkon, amikor látjuk, mennyi megtérülő munkával végeztünk már. Lehetőleg az elengedhetetlen javítási feladatok álljanak a felsorolás élén. Nem mindenki szeretné teljesen újraépíteni a frissen vett házat.
- Ügyeljünk a részletekre! Néha a legapróbb dolgok is hatalmas különbségeket eredményezhetnek. A szépen lenyírt fű, egy tiszta lábtörlő a bejáratban, egy két virág a szobában, hangulatos függöny, vagy a tiszta ablakok is azt mutatják, ezt a lakást lehetett szeretni.
|
|
A „lakásvásárlók ellenőrző listáját” többen is összeállították már. A legtöbb felsorolásban a következő tippeket olvashatja:
- ismerjük meg azt a környéket, ahol használt vagy új ingatlant kívánunk vásárolni.
- gondoljuk át azt az árat, amiről tárgyalni fogunk ingatlanvásárlás estén.
- hasonlítsuk össze a megvásárolni kívánt eladó ingatlan kényelmét, elrendezését a korábban megtekintett ingatlanokkal, saját otthonunkkal.
- Vizsgáljuk meg tüzetesen az eladó ingatlan hibáit.
Lehetséges lakásvásárlóként miért van szüksége Önnek is egy ellenőrző listára? Nem számít, hogy mennyi használt vagy új ingatlan vásárlásán vagyunk túl, a körülményektől függően könnyen átugorhatunk, kihagyhatunk lépéseket a vásárlást megelőző folyamatok igen fontos sorából. Jeanette Fisher Home Staging szakértő gondolatai és listája segítheti az ingatlanextra, ingatlanértékesítési portál olvasóit, hogy ne kövessék el az alábbi hibákat.
Jeanette Fisher Home Staging szakértő lakásvásárlók tömegének tanítja a tengeren túl, hogyan vásárolhatják meg álomotthonaikat, mit tegyenek, hogy megfeleljenek a hitelezői követelményeknek, s hogyan őrizzék meg befektetésük értékét. Fisher szerint a fentieken túl érdemes a következőkre is figyelni:
- Vannak, akik egyszerű, pár soros ingatlan-apróhirdetésből sietve választanak ingatlant, és akár vakon – bízva a szerencséjükben – letétbe is helyezik pénzüket. Soha ne tegyünk ilyen felelőtlen lépést, ha ingatlant vásárolunk!
Az ingatlanextra, ingatlanértékesítési portálon a lakásvásárlási tippek, tanácsok mellett az apróhirdetések részletes adatlapjain megtalálja a környék és a szomszédság bemutatását, és bővített képgalériát. Emellett a hirdetések számos olyan információt tartalmazhatnak, mely megerősítheti érdeklődésünket.
- Ne feledjük a kiutat! Számoljunk minden eshetőséggel, legyen visszalépési lehetőségünk a lakásvásárlási megállapodástól mindaddig, amíg nem kapunk legalább részben saját ellenőrzést az eladó ingatlan felett.
- Még időben térképezzük fel az eladó ingatlant (előnyeit és hibáit egyaránt éppen úgy, mint a környéket és a szomszédságot). Nézzünk alaposan körbe az ingatlanpiacon. Hasonlítsuk össze a környékbeli házakat, ha lehetőségünk van rá a helyi eladó ingatlanok árait, a közelben elérhető szolgáltatásokat, (tömeg)közlekedési lehetőségeket, a demográfiai jellemzőket és az elvárásainkat, lehetőségeinket.
- Vizsgáljuk meg a finanszírozási feltételeket. Mielőtt ingatlankeresésbe fognánk, vagy erre megbízást adnánk egy ingatlanügynöknek, érdemes beszélnünk számlavezető bankunkkal, vagy pénzügyi tanácsadónkkal a lehetőségeinkről. Megjegyzendő, hogy amennyiben valóban hozzáértő ingatlanügynököt választunk, úgy neki feladata, hogy a mi érdekeinket és pénzünket védje.
- Elképzeléseink tükrében tudnunk kell, hogy ingatlanvásárlás estén milyen mértékű jelzáloghitelre, személy kölcsönre, áthidaló megoldásra lehetünk jogosultak. Ismernünk kell saját tartalékainkat, megtakarításainkat. Valós képet kell arról alkotnunk, milyen összegeket kell majd havonta félretennünk. Milyen anyagi terhet jelent családunknak az ingatlanvásárlás.
- A jelenlegi krízis tapasztalatait felhasználva lássuk be, érdemes saját helyzetünkkel és a gazdaság kilátásaival is tisztában lennünk.
- Látnunk kell azt a tartományt, ahol mozoghatunk, amilyen eladó ingatlanokból választhatunk. S ennek tudatosodnia is kell bennünk.
- Érdemes tisztában lenni az ingatlan és az adás-vétel törvényi hátterével. Kérdezzük ügyvédünket, igény szerint vegyünk igénybe jogi tanácsadást. Az ingatlanértékesítés kapcsán a legtöbben csak félinformációkkal rendelkeznek, vagy az eladás érdekében csak részinformációkat osztanak meg velünk. Az ingatlanügynök és az eladó célja is a mielőbbi ingatlanértékesítés. Így végül nagy árat fizethetünk a nem rendezett tulajdonviszonyok, vagy bejegyzett jogok miatt is. A helyi szokásokat figyelembe vehetjük, de azok nem helyettesítik a törvényben leírtakat.
- Valóban olvassuk, és ne csak szkeneljük, ingatlan-adásvétel előtt vagy annak során megismert dokumentumokat. Fontos kitételeket, feltételeket és korlátozásokat rejthetnek a sorok (pl. a helyi építési rendelet).
- Ha társasházban vásárolunk ingatlant, tudnunk kell, milyen kötelezettségeket ró ez ránk. Természetesen ismerünk kell jogainkat és lehetőségeinket is.Imádunk bringázni, de nincs biciklitároló az eladó ingatlanban. Életünk hátra lévő részében az emeletre cipeljük a kétkerekűeket? A kert építése plusz kiadást jelent a lakóknak, önnek kötelező beszállni ennek költségeibe? Érdemes felkészülni, ha nem akar némi extra számlát begyűjteni.
- Ne az utolsó, vagy azutáni pillanatban nyújtsuk be a vásárlást érintő elképzeléseinket, dokumentumokat az eladónak, illetve a bonyolító ügyvédnek. Ez nem csak megdrágíthatja (pl. az ügyvédi) költségeket, hanem akár ellehetetlenitheti, meghiúsíthatja az ingatlanvásárlást is.
- Érdemes ellenőrizni/ellenőriztetni az összes szerződést (adásvételi, hitel, etc). Győződjünk meg arról, hogy a hitelajánlatokban, jelzáloghitel-dokumentumokon valóban megegyeznek a kamatoknak és díjak a nekünk ígértekkel
- Győződjünk meg arról, hogy a korábbi tulajdonos időre költözik ki az ingatlanból. S mi a megállapodás szerinti időben költözhetünk be, a megállapodásnak megfelelő állapotú ingatlanba. Nincsenek újabb sérülések, nem kerültek elő újabb hibák, problémák a megállapodás és a költözés közötti időszakban.
Ha ingatlant vásárolunk, legyünk mindig nagyon körültekintőek. Lakásvásárlásnak egy jó élménynek kell lennie, nem vesszőfutásnak. Keressük a számunkra leginkább megfelelő eladó ingatlant, így lehetünk hosszú időn át boldogok az új otthonunkban.
Túl sokat költött már eddig is hirdetésekre? Jó lenne némi kedvezmény? Hihetetlennek tűnik, de a 2010. augusztus 20-ig feladatott hirdetései 2010. december 31-ig alapdíjmentesen jelenhetnek meg az alábbi kategóriákban és rovatokban:
- „Eladó” és kiadó "otthon" illetve "ingatlanok" kategória „nyaraló”, „üdülő”, „apartman”, „kert”, „hobbytelek”, „hétvégi ház”, „halastó” rovatokban
- M.I.K.I kategória vendéglátó-ipari és idegenforgalmi ingatlanok rovatok
- Építőtárs és szállás kategória, minden rovat
Az akció a 2010. augusztus 20-ig online feladott hirdetésekre automatikusan vonatkozik.
|
|
A tavasz egyik biztos jele, hogy az ünnepek és hosszú hétvégék idején egyre többen és többet jelenünk meg a hétvégi házak, nyaralók, hobbitelkek, horgásztanyák, vízparti bázisok környékén. A nyári pihenőre gondolva csinosítjuk, javítjuk, megújítjuk ingatlanunkat.
A nagytakarítást megelőzően kijavítjuk a meghibásodott szerkezeteket (pl. rossz zárak, berozsdásodott, eldugult kerti csapok) pótoljuk a sérült vagy hiányzó elemeket (pl. kitört ablaküveg, letört akasztók), kerítést festünk, és a kertet is formába hozzuk. Az eladásra szánt hobbiingatlanok nagy résznél viszont elmaradnak ezek a munkák.
Pedig egy-egy kisebb javítással, festéssel, kertápolással vagy a lomok eltakarításával megteremthetjük azt az összhangot, azt a pici pluszt, ami döntő lehet az ingatlan eladásakor. Ezeket az alapvető lépéseket nem csak azért is érdemes megtennünk, hogy az ingatlaneladás során ne kerüljünk – pl. egy nem nyíló ajtó, vagy nem záródó kerti csap miatt - kellemetlen helyzetekbe: higgyük el, minél tökéletesebb a ház, annál lelkesebben mutathatjuk be leendő ingatlanvásárlóinknak.
Törekedjünk a tiszta, egyszerű megoldásokra. A legtöbb ingatlanvásárlót elriaszthatja a túlzott extravagancia, a vallásos jelképek sora, politikai vagy történelmi meggyőződésünk falon függő ikonjai. Legyünk óvatosak, ha felújításkor a nyár és a vidámság élénk színe mellett döntünk, hogy azok ne üssenek el az épület stílusától, illetve a már meglévő színektől. Csínján bánjuk a dekorációval és az erős illatokkal is. A válogatós vevők nem biztos, hogy értékelik az egyedi vagy számunkra „különlegesebb” darabokat, a színesen izzó műanyag dísztárgyakat. A levágott fű is a gondozott kert illúzióját keltheti. Ha akadnak házi kedvencek, akkor érdemes nyomaikat eltüntetni.
Amennyiben nem nyáron, hanem valamelyik ünnep közeledtével áruljuk ingatlanunkat, vigyázzunk, hogy a túlzott karácsonyi vagy húsvéti életkép inkább riasztó hatást kelthet. Az ünnepi dísztárgyak egyébként sem biztos, hogy mindenkiben az otthonosság érzetét keltik. Gondoljuk csak arra, hogy mit szólnánk mi is, ha más felekezethez tartozó kegytárgyakkal lenne tele az az ingatlan, amit megvenni készülünk. Vajon az ingatlanra koncentrálnák, vagy a dekorációra? A döntést megelőzően az ingatlan adottságait idéznénk vissza, vagy a dekorációt?
Egyet ért velem abban, hogy a leendő vevők fejében inkább az eladó ingatlan potenciája, a benne rejlő lehetősége ragadjanak meg a szánkót húzó rénszarvas, vagy a tavaszi műanyag csibeshow helyett?
Motivációnk legyen a sikeres eladás.
Miért érdemes nekilátni a felújításnak?
- Mert egy tetszetősebb, pihenni csalogató ingatlant, hétvégi házat, hobbikertet könnyebb eladni, mint az elhanyagolt, derékig füves kertet, a leszakadt spalettás, kitört üvegű kisházat
- Mert olyan vevővel találkozhatunk, aki a kész megoldást keres, mert nem akar, vagy nem tud hosszasabb időt a javítással, felújítással tölteni a rövid szabadsága idején.
- Mert ha nem sikerül a vakáció idején eladni az ingatlant, mi magunk egy igényes, szépen gondozott környezetben pihenhetünk.
- Mert viszonylag kevés ráfordítással megelőzhetjük a további állapotromlást, segíthetjük az értékmegőrzést
- Mert az ingatlanextra, ingatlanértékesítési portál most díjmentes megjelenést kínál önnek.
|
|
Miért mindig én?
Ha magunk értékesítjük eladó ingatlanunkat, a hirdetések elkészítéséhez szükségünk lesz fotókra. Mi a helyzet, ha ingatlanközvetítővel dolgoztatunk?
Az ingatlanközvetítők minden eladó használt ingatlanról fotókat készítenek. Az adott körülmények közötta legjobb képeket készítik el. Erre szükségük is van, hiszen a látvány kelti fel a leendő lakásvásárlókban az érdeklődését eladó ingatlanunk iránt.
Miért kellene mégis nekünk fotózni?
- Az előző részben említettem, hogy fényt, teret és fényt kell fényképeznünk ahhoz, hogy az eladó lakásunk otthonos, barátságos legyen. Mire hazaérünk a munkából, pláne rossz idő esetén, ősszel vagy télen, már sötét van az ablakon túl. Kicsit rendet rakunk az eladó lakásban. Ez idő alatt még sötétebb lesz odakint. Amikor az ingatlanközvetítő megérkezik, már csak nagy fekete foltokat fényképezhet az ablakok helyén. A fekete folt pedig nem otthonos és nem is barátságos.
- Mi tudjuk, eladó ingatlanunkban mikor melyik szoba a legfényesebb. Így akár különböző napszakokban is készíthetjünk a képeket.
- Akkor fotózhatunk, amikor időnk engedi. Nem vagyunk abba az órába beszorítva, mikor az ingatlanközvetítő megjelenik nálunk.
- Nem mindig van időnk tökéletes rendet raknunk az eladó lakásunkban. Ha össze is pakoltunk, kitakarítottunk, hogy eladó lakásunk legjobb formáját mutassa, előfordulhat, mi, vagy férjünk, gyerekünk, kutyánk, macskánk felborítja az egész házat. A fényképen könnyen megjelenhet egy otthagyott iskolatáska, egy kávés csésze, lábnyomok az előszobában. Ha magunk készítjük használt ingatlanunkról a szükséges képeinket, akkor tehetjük ezt meg, amikor egy-egy helyiség a legjobb arcát mutatja.
- Ha elrontottuk, akkor újrakezdhetjük a képek készítését.
- Előfordulhat, hogy jobb gépünk van, mint az ingatlanközvetítő iroda munkatársának.
|
|
Egy barátom néhány éve meghívott magukhoz, hogy nézzem meg a várban vett kétszintes lakásukat. Az alsó szinten ketten az édesanyjával laknak, a tetőtérben pedig a hugica.
A beköltözés más formában nem is lett volna megvalósítható. A tetőtér alapterülete jóval nagyobb volt, mint a lakásé. Azonban míg az utóbbi L alakban fonódott a liftaknára, addig az a tetőtér közepét foglalta el. Így a felső szinten gyakorlatilag 1-1,3 méternél magasabb pont nem akadt. Talán csak a sarkokban. Ami egy felnőtt embernek kényelmetlen hajolgatás és bujkálás volt, az egy 6 éves kislánynak ideális zug lehetett
Miért mondom el ezt Önnek? Ha nem akarjuk rögtön elveszíteni potenciális vásárlóinkat, amikor belépnek az ajtón, nem árt felkészíteni őket arra, mit és miért úgy írtuk a hirdetésünkben.
Mire gondolok?
VI. kerületben hirdettek egy 28 nm-es lakást, melyben további egy szoba kialakítható. Az ár kellemes, s kíváncsi is voltam, hogyan lehet még egy szobát hozzácsapni a lakáshoz. Hát nézzük meg, mi lehet benne a trükk.
A hivatalos alapterület pont fele annak, mint amit hirdettek. Igaz, az egész lakás galériázott volt. Így jött ki a közel 30 nm. A tulajdonos szerint a 6 méter feletti belmagasságnak köszönhetően még egy galériaszinttel növelhető a "szobák" száma.
Mi ezzel a gond?
Ha hitelt szeretnénk felvenni, akár használt ingatlan vásárláshoz, akár egyéb célra, a bank a hivatalos, tulajdoni lapon szereplő négyzetmétert veszi alapul. 15 nm-t. József Attilát idézve: "...gondoljátok meg proletárok..."
Kérdés, mi az, ami beleszámít a használt ingatlan hasznos alapterületébe:
- Az ingatlan belső falsíkokkal határolt alapterülete.
- Tetőtérben az 190 centiméter belmagasság feletti terület
Nem számít bele a használt ingatlan hasznos alapterületébe:
- a galéria
- az 1,9 méter alatti részek
- az "elcsatolt" részek
(ilyen lehet az évekkel ezelőtt, folyosón álló közés wc "privatizálása", a folyosón álló utolsó lakások folyosóból magánosított része, egyes kiszögelések, zugok használtingatlanhoz "csatolása", házaknál a nem hivatalos bővítések, módoítások.)
Ami kérdéses:
Erkély, terasz, loggia. Vannak útmutatások, melyek szerint a loggia fele, terasz harmada beleszámít a használt ingatlan hasznos alapterületébe. Azonban a törvényi előírások sem egyértelműen fogalmazzák meg ezt a kérdést. Pontosabban több rendelet egymásnak ellentmondóan számítja ki az ingatlan hasznos alapterületét.
|
|
|